Vezetői köszöntő

 

 

Kedves Látogató!

Köszöntünk a Gábor Dénes Egyetem honlapján!

 

Egyetemünk több mint harminc éve meghatározó szereplője a hazai IT oktatásnak, elsők voltunk a távoktatásban, most elsők vagyunk a digitális oktatásban.

A digitális oktatásnak köszönhetően a piaci igényeknek megfelelően tudjuk alakítani és fejleszteni a módszertanunkat, így naprakész és minőségi tudást biztosítunk a hallgatóinknak.

Nagy hangsúlyt fektetünk a gyakorlatorientált képzésekre, ezért a szakmában elismert szakemberek és oktatók bevonásával a „blended learning” elvei szerint személyes konzultációk és laborgyakorlatok is jelen vannak a képzésünkben. Jól képzett, elméleti és gyakorlati tudással felvértezett IT szakemberekre pedig nagy szükség van, hiszen csak a magyar munkaerőpiacon 15-20 ezer informatikus hiányzik.

Az, hogy intézményünk 2023. február 1-től egyetemként folytatja tevékenységét, új távlatokat is nyit számunkra. Tapasztalatunkra, vállalati kapcsolatainkra építve szeretnénk szakembereket képezni olyan speciális területekre, mint a dróntechnológia, melynek kutatására és alkalmazására saját tudományos műhelyünkben készítjük fel a hallgatókat.

A jövő szakemberei ebben az inspiráló szellemi közegben válnak széles látókörű, sokoldalúan művelt, értéket megőrző és értéket teremtő értelmiségivé. Célunk, hogy a régió egyik legjobb informatikai képzést biztosító intézménye legyünk, ahol az itt végzettek olyan tudást kapnak, amelyet keresnek és amelyet magasan értékelnek a vállalatok is. Éppen ezért kiemelten fontosnak tartjuk a sokoldalú és előremutató gondolkodású közösség kialakítását, amely készen áll arra, hogy tudatosan formálja a körülötte lévő világot.

 

 

Dr. Zimányi Krisztina                                                          Dr. Dietz Ferenc

rektor                                                                                        elnök