Bevezetés a CISCO hálózatokba - Netakadémia hálózati képzés kurzus

 

A képzés célja

A kurzus alapvető hálózati koncepciókat és készségeket tanít meg, a hálózati alkalmazásoktól a protokollokig és szolgáltatásokig, amik ezekhez az alkalmazásokhoz szükségesek.
A hallgatók megismerkednek a számítógépes hálózatok jellemzőivel, alkotóelemeivel és alapfogalmaival. A hálózati szakemberek által használt réteges referenciamodell (OSI) segítségével ismerik meg a hálózatokban zajló folyamatokat. Megtanulják a forgalomirányítás, a kapcsolás és a fejlett hálózati technológiák alapjait, kitekintve a biztonság témakörére is.
A tanfolyam a hálózatokkal most ismerkedő hallgatóknak szól, akik előzetes IT alapismeretekkel már rendelkeznek. 
A tananyagban szereplő videók az adott témakör prezentációja mellett az ahhoz kapcsolódó programok, alkalmazások használatát is tartalmazzák képernyőfelvétel formájában. A tananyag részét képezik szimulációs gyakorlatok is, amelyek során a Cisco Packet Tracer szoftver segítségével építünk, konfigurálunk hálózatokat és tanulmányozzuk azok működését.
A videók leirata külön szövegfájl formájában áll rendelkezésre, ezt egészíti ki a Hálózati Akadémia kapcsolódó elektronikus tananyaga.
A témák feldolgozása során két megállító kérdés lesz az adott altéma végén, ha a videó hosszabb 5 percnél, akkor pedig egy közben is. A teljes tananyag végén egy projektfeladat keretében egy kisebb hálózat megtervezését kell megvalósítani.

 

A képzéshez szükséges előzetes ismeretek

A képzéshez semmilyen tantárgyi előkövetelmény nincsen, azonban, amennyibe a hallgató nemzetközi vizsgát szeretne letenni, akkor mindenképpen ajánlott az angol nyelv ismerete.

 

Képzés felépítése

A kurzus elején átismétlésre kerülnek a legfontosabb Java ismeretek, adatbázis-kezelés, illetve a tesztelés fogalma, annak elsajátítása. Mindezek után ad betekintést backend technológiákba, mint a Spring – kiemelve a Spring Security, Spring JPA komponenseket – keretrendszerbe, REST architektúrába, szál- és eseménykezelésbe, komponensek közötti kommunikációba, illetve konténerizációba (Docker, Kubernetes). Ugyanakkor megemlíti a legnépszerűbb frontend technológiákat (például Thymeleaf, Angular), illetve projekt kezeléséhez szükséges platformokat (például SonarCloud, Jenkins).

 

A képzés témái

 

Az oktatási anyag minőségi megfelelése

Az oktatási anyagot olyan oktató készítette, aki a CISCO Akadémia minősített trénere. A konzultációt tartó szakemberrel szemben ugyanez az elvárás.
Az összes oktatási anyag szakmai lektoráláson esik át, melyet a CISCO Akadémia minősített trénere végez el.
Kattints és nézd meg közelebbről, hogy hogyan néz ki egy online kurzus: Tesztelés és minőségbiztosítás

 

A képzés mikrotanúsítványa

A képzés hallgatói a jelenleg érvényben lévő jogszabályok alapján hallgatói jogviszonyt hoznak létre a Gábor Dénes Egyetemmel. Amennyiben a kurzust sikeresen teljesítik, azaz a teszteket és a beadandó projekt feladatot legalább 50%-os értékelést kapnak, mikrotanúsítványt állítunk ki 3 kredit teljesítéséről.

 

A képzés költsége

240.000 Ft

 

Várható indítás

2024. február 1.

 

Amennyiben kérdésed lenne, az alábbi e-mail címre küldheted el kérdéseidet: info@gde.hu