Ugrás a tartalomra

II. Magyar-Üzbég Rektori Fórumon vett részt egyetemünk rektora

A Magyar Rektori Konferencia plenáris ülést és a II. Magyar-Üzbég Rektori Fórumot tartott 2023. május 19-én

 

A Magyar Rektori Konferencia által szervezett RRF-2.1.1-21-2022-00001 „A felsőoktatási képzések ágazati modernizációja” elnevezésű projektrendezvényen képviselte intézményünket Dr. Keszthelyi-Szabó Gábor rektor úr. A plenáris ülés célja a felsőoktatás képzési struktúrájának átalakítását célzó tevékenységek, ezen belül a képzési követelmények megújítására vonatkozóan kialakított javaslatok bemutatása, a strukturális változások adaptálásának elősegítése érdekében.

 

Az ülés első felében “A felsőoktatási képzések ágazati modernizációja” című projekt keretében tartott tanácskozást a MAB-OH-MRK konzorcium. A konzorciumi partnerek előadását követően az MRK Gazdaságtudományok Bizottságának elnöke, Sándorné Kriszt Éva mutatta be az egyik pilot-képzési terület, a gazdaságtudományok terén elért eddigi előremutató eredményeket. Majd rövid összefoglalót hallhattak az ülés résztvevői az ESCO kompetenciák sajátosságairól és a projekt eredményeihez való viszonyáról.

A plenáris ülésen Borhy László elnök úr köszöntőjét követően az új rektorok mutatkoztak be, majd Vanó Renáta, az Oktatási Hivatal elnökhelyettese osztotta meg a megváltozott felvételi rendszer sajátosságait és eredményeit a résztvevőkkel. Perényi Petra, az MRK nemzetközi és európai titkára az MRK nemzetközi projektjeit ismertette . Ezt követte az MRK társelnökének megválasztása, amelynek keretében Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora került újraválasztásra 2 éves időtartamra.

A választást követően az MRK Plénuma elfogadta a 2022. évi beszámolót és a 2023. évre vonatkozó költségvetési tervet. Az ülés végén Holl András, az MTA Könyvtár és Információs Központ informatikai főigazgató-helyettese a felsőoktatási intézmények publikációival kapcsolatos kérdésekre és problémákra hívta fel az egyetemek figyelmét. (Forrás: MRK)

 

 

A projektrendezvény a Budapesti Gazdasági Egyetem épületében került megvalósításra.