Gábor Dénes Egyetem első ünnepélyes Tanévnyitó és Diplomaátadó rendezvénye

A Gábor Dénes Egyetem 2023. szeptember 1-én Tanévnyitó és Diplomaátadó Ünnepséggel indította a 2023/24-es tanévet.

Az esemény dr. Zimányi Krisztina rektor asszony ünnepi beszédével kezdődött, amelyben köszöntötte az összegyűlt hallgatókat és vendégeket. Ezt követően az elsőéves hallgatók az esküt tettek felkötötték az évfolyamot jelképező szalagot az egyetem zászlajára. Dr. Dietz Ferenc elnöki ünnepi beszéde után következett egy fontos pillanat, az gyetemünk és a Microsoft Magyarország stratégiai együttműködést kötött, amelynek célja a felek egymás értékteremtő tevékenységének hosszú távú támogatása, a vállalat minőségi képzési rendszereinek, mesterséges intelligencia megoldásainak, valamint a digitális transzformáció megvalósítása a felsőoktatásban. A megállapodást a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója Szabó Péter az egyetemünk elnöke dr. Dietz Ferenc írta alá.

Az ünnepség folytatásában Fauszt András, a Gábor Dénes Felsőoktatási Alapítvány kuratóriumának elnöke tartott ünnepi beszédet, majd dr. Vitályos Eszter kulturális és innovációs miniszterhelyettes szólt a hallgatókhoz.

 

 

A program további részében kitüntetéseket és elismeréseket adtak át:

Miniszteri Dicséretet kapott: Dr. Vári-Kakas István oktatási rektorhelyettes és Péterné Hintós Andrea tanulmányi munkatárs.

 Az Egyetem Szenátusa Rector Emeritus címet adományozott az egyetem volt rektorainak, dr. Szelezsán Jánosn és prof. dr. Keszthelyi-Szabó Gábornak.

Rektori Dicséretben részesült: Dr. Tóth Judit oktató, Erős Ákos, Kertész Ádám, Tóth Tamás és Tóth Norbert hallgató.

Elismerő oklevelet kapott: Ocskó Bianka és Kocsis Szabina Gabriella hallgató. Az ünnepség méltó zárásaként végzős hallgatóink vehették oklevelüket át.