Bemutatkoznak az újonnan megválasztott HÖK tagok
Az utóbbi hetekben zajlott a Hallgatói Önkormányzat egyik legfontosabb eseménye, a HÖK választás.
Az Egyetem hallgatói online szavazás formájában adhatták le voksukat a legalkalmasabbnak tartott jelöltekre. A választás lezárását az alakuló ülés követte, ahol az új bizottság döntött a pozíciók betöltéséről.
|
Czellár Bence „Azért csatlakoztam a HÖK-höz, hogy egy támogató és összetartó közösséget építsünk, ahol a hallgatók számíthatnak egymásra. Fontos számomra, hogy mindenkinek segíteni tudjak, mert hiszem, hogy a közösség ereje a kölcsönös támogatásban rejlik. Elnöki pozíciómban ezt kiemelten fontosnak tartom.” |
![]() |
|
Együd Izabella „Én anno azért jelentkeztem HÖK tagnak, mert célom egy támogató, összetartó és segítőkész közösség létrehozása, ahol a hallgatók egymás mellett állnak, és nemcsak az egyetemi évek alatt, hanem akár életre szóló barátságok is születhetnek a közös programok során. Fontos számomra, hogy minden diáknak segítsek, legyen szó tanulmányi kérdésekről vagy bármilyen más elakadásról. Már tanulmányaim kezdetétől fogva aktívan részt vettem számos egyetemi rendezvényen, segítőként és szervezőként egyaránt. Ezek az élmények megerősítettek abban, hogy szeretném hivatalos keretek között is folytatni ezt a munkát, még több lehetőséget kapva arra, hogy az egyetem programjain segédkezhessek, valamint a hallgatókat összefogjam és támogassam.” |
![]() |
|
Villás Petra „Alelnökként célom, hogy hatékonyan segítsem az elnök munkáját, valamint támogassam a hallgatói közösség működését. Fontos számomra, hogy aktívan részt vegyek a HÖK feladataiban és a hallgatók érdekeinek képviseletében.” |
![]() |
|
Tar Krisztián „Amióta az egyetem hallgatója vagyok, aktívan részt veszek a hallgatói életben. A korábbi és jelenlegi HÖK tagok inspiráltak, hogy én is hozzátegyek a hallgatói élethez. Jelenleg a kommunikációs biztos pozíciót töltöm be a Hallgatói Önkormányzatban. Ebben a szerepben tökéletesen megtaláltam a számításaimat és úgy érzem kamatoztathatom a kreativitásomat. Összességében nagyon szeretem ezt csinálni.” |
![]() |
|
Csóka Lídia „Mérnökinformatikus hallgató vagyok, ez a harmadik félévem és úgy éreztem szeretnék aktívan hozzájárulni a közösség szervezéséhez a Hallgatói Önkormányzat tagjaival. Célom a hallgatók életét érdekesebbé és színesebbé tenni programok szervezésével és ráerősíteni a jó energiákra, ezért csatlakoztam a HÖK-höz.” |
![]() |
|
Bánki Bence „Bánki Bence vagyok, harmadéves mérnökinformatikus hallgató. HÖK tagként szeretném, hogy a hallgatók véleményének legyen hangja és igényeik érvényesüljenek az egyetemi döntésekben. Szívesen részt veszek rendezvények lebonyolításában, könnyed és szórakoztató programok szervezésében, valamint a hallgatókkal való kommunikációban, hogy a beiratkozás és az ügyintézés minél gördülékenyebben menjen.” |
![]() |
|
Bognár Áron „A HÖK-höz való csatlakozásom által tapasztalatot szeretnék szerezni a szervezésben és események lebonyolításában. Ezentúl az egyetemi programokon szívesen megismerem hallgatótatásaim, és leszek része a közösségnek.” |
![]() |
|
Németh Noémi „HÖK tagságom célja, hogy aktív részese legyek a hallgatói közösség fejlődésének. Szeretném a továbbiakban is képviselni diáktársam érdekeit. Továbbá, hangot adni a hallgatók vágyainak, megvalósítani azokat az ötleteket, amelyek élhetőbbé és inspirálóbbá teszik az egyetemi mindennapokat.” |
![]() |
|
Horváth Ferenc „Munkám során fontos számomra a felelősségteljes hozzáállás, ezért célul tűztem ki, hogy feladataimat még átgondoltabban és nagyobb odafigyeléssel lássam el. Törekszem arra, hogy minden gyűlésre és szakmai megbeszélésre alaposan felkészüljek, hiszen ez elengedhetetlen a hatékony és eredményes munkavégzéshez. Hiszek a folyamatos fejlődésben, valamint abban, hogy aktív részvételemmel hozzájárulhatok a közösség szakmai színvonalának erősítéséhez és a döntéshozatali folyamatok támogatásához.” |
![]() |
|
Stefan Tamás
|
![]() |
|
Bellér-Tilli József Azért jelentkeztem idén is a Hallgatói Önkormányzatba, mert szeretnék továbbra is aktívan részt venni az egyetemi élet alakításában, és hozzájárulni ahhoz, hogy a hallgatótársaink mindennapjai élvezetesebbek és támogatottabbak legyenek. Tavaly már jelentkeztem, és az elmúlt év során szerzett tapasztalataim során megtapasztaltam, mennyire értékes lehetőséget ad a HÖK a közösségért végzett munka, valamint a hallgatók érdekeinek képviselete. Most második éve vagyok a HÖK tagja, és szeretném tovább erősíteni a közösségünk számára nyújtott támogatást. |
![]() |










