2024-es TDK díjazottak
December 9-én került megrendezésre a Gábor Dénes Egyetem intézményi Tudományos Diákköri (TDK) konferenciája, amelyen 5 hallgató mutatta be tudományos tevékenységének eredményét az informatika és a gazdaságtudományok aktuális témaköreit érintően.
A TDK célja, hogy a hallgatóink a kötelező tananyagon túl az elméleti és gyakorlati kutatómunkába is bekapcsolódjanak - egy egyetemi oktató (konzulens) irányítása mellett. A kutatás témáját általában az oktató határozza meg, de a hallgatók javaslatait, ötleteit is várják.
A hallgatók az elért tudományos eredményeik alapján elkészítik a TDK dolgozatot, melynek benyújtásával nevezhetnek be az egyetem által szervezett intézményi Tudományos Diákköri Konferenciára. A konferencia alkalmával pedig előadás formájában is bemutatják az eredményeiket, szakmai jártasságukat és vitakészségüket. A kiemelkedő dolgozatok szerzői értékes jutalomban részesülnek, a TDK zsűri által legjobbnak ítélt pályamunkák pedig részt vehetnek a kétévente megrendezésre kerülő országos konferencián (OTDK).
I. helyezett: Berzéki Marcel (Mérnökinformatikus MSc. hallgatónk):
Dolgozatának címe: Vegatációs indexek vizsgálata eltérő magasságú drónfelvételek alapján
Témavezető: Dr. Kozma-Bognár Veronika, tudományos rektorhelyettes, főiskolai docens.
II. helyezett: Balogh János (Mérnökinformatikus MSc. hallgatónk):
Dolgozatának címe: Gombakörök non-invazív vizsgálatának lehetőségei drónokfelvétel alapú MI alkalmazásával
Témavezető: Dr. Kozma-Bognár Veronika, tudományos rektorhelyettes, főiskolai docens.
III. helyezett: Belle Dániel (Mérnökinformatikus BSc. hallgatónk):
Dolgozatának címe: 2D Animációt Ajakszinkronizáció LSTM Modell Adatszettjének Javítása Szintetikus Adattal
Témavezető: Kupcsikné Fitus Ilona , mesteroktató
Különdíj: Laczkó József (Műszaki menedzser BSc. hallgatónk)
Dolgozatának címe: Az elektrosztatikus kisülés (ESD) kockázatainak felismerése egészségügyi létesítményekben
Témavezető: Dr. Szander Norina, egyetemi docens
Dicséret: Lakatos Mátyás (Gazdálkodási és menedzsment BSc. hallgatónk)
Dolgozatának címe: Az oktatási rendszerek társadalmi és gazdasági hatásai
Témavezető: Péter Szandra, óraadó oktató
Gratulálunk minden díjazottnak és konzulens oktatóiknak!